kulonosebredes

Mire Katie hazaért, Lannie már nagy örömmel várta őt. A mai nap különösen fontos volt számára, hogy nővérével beszéljen. A levélről nem akart neki szólni, inkább az üzenetére koncentrált. Amíg Katie elfogyasztotta a vacsoráját, Lannie befejezte a házi feladatát. Elég szerényen étkeztek, ami meg is látszott rajtuk. Ám ez nem zavarta őket, hiszen hatalmas szoknyáik némileg erősebb testalkatot biztosítottak számokra. Főleg ilyenkor télen igyekeztek minél rétegesebben öltözködni. Amikor Katie befejezte a vacsoráját, Lannie pedig a leckéjét, hirtelen éles kiáltás zavarta meg őket. Lannie azonnal az ablakhoz szaladt és kinyitotta azt. Egy lovaskocsi volt az, aminek lovai megvadultak, a gazdájuk pedig alig bírt velük. A lányok kíváncsian lestek ki. Odakint hatalmas hópelyhekben hullott a hó, aminek Lannie nagyon örült. Már már lelki szemei előtt látta, ahogy nővérével egy hatalmas hóembert építenek.

- Kate, holnap vacsora után ki kell jönnünk hóembert építeni. Ide a ház elé! - szólt lelkesen Lannie.                                      - De hát tudod, hogy holnap is hatig vagyok. Estére meg már elfáradok, és inkább vágyom alvásra mint hóemberépítésre.                                                                                                                                                                                              - Na de Katie, kérlek szépen, én nagyon szeretném, ígérem mindent megcsinálok addig. - kérlelte nővérét a lány.          - Inkább hívd el valamelyik kisbarátod. Biztos nagyon szívesen építenek veled hóembert - szólt Katie, és megsimogatta húga arcát, aki bánatosan meredt a gyertya lángjára.                                                                                                - Jó, de az akkor sem ugyanaz, én veled szerettem volna játszani egy kicsit.                                                                              - Tudom, és ezt értékelem is, de az egész napos rohangálás után semmi másra nem vágyom jobban a pihenésnél. Viszont Hanga néni azt mondta ma, hogy vasárnap csak 12-ig kell lennem, mivel a család délután elutazik valahová. Szóval ha holnap nem is, vasárnap délután felépíthetjük ezt a hóembert, rendben? - kacsintott Lannie-ra Katie.               - Hát lehet bármiféle ellenvetésem? - nevetett Lannie. A két nővér ezután még hosszasan beszélgetett, ám Lannie továbbra sem szólt a levélről Katienek. Úgy érezte ezt az üzenetet át kell még gondolnia. Hiszen mindenki másként látja a dolgokat, és nem akarta hogy nővére bolondnak nézze a mai történések után...

Lannie még hosszú percekig a galambot bámulta, egészen addig, amíg az végleg felszívódott a ködben. A lány ezután becsukta maga mögött az ablakot, majd leült az ágyára és elkezdte olvasni a papíron található üzenetet. "Mintha szárnyalnék. Úgy érzem magam, mint egy szabad madár, mindenféle kötődés nélkül. Repülök, ki tudja merre, hol kötök ki, mit számít most ez, mikor az út, és nem a cél a lényeg? Magamba kell néznem, meg kell fejtenem a gondolataimat, hogy pontosan mit is szeretnék az életben. Ez a szárnyalás pont arra ad választ, amire kell. Nem kell túlbonyolítani a dolgokat, egyszerűen csak menni kell, menni előre, és hagyni, hogy a dolgok csak úgy megtörténjenek velünk. Ha nem vagy biztos abban, hogy mit akarsz, csak tégy úgy, mint én, és hagyd, hogy az élet oda vigyen, ahová kell, és olyan embereket, sorsokat sodorjon utadba, akik elvezetnek célod felé. Rögös az út, tudom, de kitartónak kell lenned, és érezned legbelül, hogy mi az, amire vágysz, úgy igazán, tiszta szívből. Ha viszont még mindig a káosz az úr a lelkedben, ne hagyd, hogy eluralkodjék rajtad, mert akkor sose fogod tudni, mit is akarsz igazán. Adj időt magadnak, hogy lelked felszabadulttá váljon, és megadja a választ kérdéseidre. Az, hogy mennyi időre van szükséged, csak Tőled függ, de ne feledd, mindig minden lelki háborúból van kiút."

Lannie nem tudta, hová tegye ezt az üzenetet. Hirtelen mintha magára ismert volna benne. Épp az útkeresés elején állt, bőven az előtt, hiszen 15 évével fogalma sem volt arról, mit szeretne az életben. Csak azt tudta, hogy szeretett nővérével együtt kell elindulnia e rögös úton. Tudta, hogy életben maradásuk feltétele a változás, és a rögös útkeresés válaszai...

Hűvös őszi idő volt. A szél orkánszerű csapásait még odabent is érezni lehetett. Katie nem szívesen kezdett neki a szokásos reggeli készülődésnek. Mivel lakása a tetőtér közvetlen közelében helyezkedett el, így a szokásosnál is jobban kihűlt. A szobalány minden reggel fél hatkor ébredt és fél óra múlva már gazdája reggelijét készítette egy hatalmas nyugat-londoni házban. A 25 éves Katienek nem volt más választása, minthogy szobalány legyen. Szülei már rég nem éltek, egyetlen hugát pedig el kellett valahogy tartania. Lannie még csak 15 éves volt. A testvérpár mindkét tagját nagyon ragaszkodó természettel áldotta meg a sors. Lannie mindenben segíti nővérét, amiben csak tudja. A két lány élete sosem volt fenékig tejfel, mivel szüleik halála előtt is sokszor nélkülözniük kellett. Ennek lassan 3 éve már. Katie azonnal munkába állt a Landsorce családnál. Tanítói munkájából nem tudtak volna rendesen megélni. Így aztán a lány feladta addigi álmait, és beállt szobalánynak a jómódú és tehetős Lansorce családhoz. Minden nap reggel hatkor kezd, és este hatig szolgálja a ház lakóit: főz, mos, takarít, bevásárol. 
Lannie még iskolába jár, majd miután ott végez, siet haza, és ő látja el a piciny lakás körüli teendőket.
Otthonuk nagyon kicsi, a téli időszakban bizony gyakran megesik, hogy fűtés nélkül kell átvészelniük a hideg hónapokat. Ilyenkor csak az ágytakaró segít, ami alatt a lányok nem fagynak halálra.
Amíg Lannie az ablakpárkányt pucolja, észreveszi, hogy odaröppen hozzá egy csodaszép hófehér galamb. A lány meglepve tapasztalja, hogy csőrében egy fehér burkolt papírlap van. Ahogy közelebb engedi magához a madarat, lassú mozdulatokkal kihúzza csőréből a papírfecnit. A galamb ezután amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan tova is száll…